• Bayer Árpi

"a megromlott közösség, és a főnököm" Múzeumi Kilépő 10.

Frissítve: 2020. dec 11.

Számos cégnél a kilépésnél is készül interjú, hogy a szervezet felhasználhassa a távozó munkatárs tapasztalatait a fejlődésre. A "státuszváltás" apropóján a múzeumot elhagyó szakemberekkel készített anonim interjúkat az Open History blogján közöljük, míg a MúzeumOD blogján a vezető- és szervezetfejlesztési tanulságokat összegezzük.

Születési idő: 1981- 1995 között (Y generáció)

Munkatapasztalat: 3 év

Múzeumi tapasztalat: 2 év

Felmondás ideje: 9 hónapja

Múzeumi szervezet mérete: 150+ fő


Mi volt a kilépésed fő oka?

A döntés, hogy fel fogok mondani nagyon hosszú idő alatt fogalmazódott meg bennem. Egy - másfél évig a világ legbüszkébb embereként képviseltem a munkahelyemet, akár hivatalos, akár magánéleti eseményen. Később azonban többen távoztak az osztályról, ahol dolgoztam, és a közösség elkezdett megromlani. A belső feszültségek egyre nagyobbak lettek és egyre gyakoribbá vált, hogy a hierarchia szerint egy, velem azonos szinten álló kolléga megrovásában részesültem, illetve lényegében adminisztrátorának tekintett. Ebben a főnököm őt teljes mértékben támogatta.

Az ő részéről sosem éreztem támogatást, csupán azt az alapvető elvárást, hogy napi szinten minimum 10 órát kell dolgozni, mert a feladatokat be kell fejezni, de a munkaerő kevés hozzá. Többször elhangzott tőle, hogy aki erre a hivatásra adja a fejét, az feladja a magánéletét, és ez így van rendjén. Erre a feszült helyzetre csak a hab volt a tortán, hogy 2X évesen, mesterdiplomával szerettem volna egy olyan fizetéssel rendelkezni, ami megengedi azt, hogy ne lakjak édesanyámmal egy fedél alatt, hanem egy önálló, önfenntartó, felnőtt életet éljek.

Amikor szembejött velem a lehetőség, amely nem csak, hogy mindezt biztosította, de még új kihívásokkal is kecsegtetett, nem hezitáltam a jelentkezéssel.


Hogyan és mennyi idő alatt hoztad meg a döntést, hogy felmondasz?

Körülbelül négy hónapig őrlődtem reggeltől estig, minden pro érvre hoztam egy kontrát. A döntés meghozatalában az segített, hogy találtam egy olyan lehetőséget, amire tudat alatt régóta vágytam, és a határidő rákényszerített a jelentkezésre, ami pedig arra ébresztett rá, hogy elérkezett a felmondás ideje.

Befolyásolta-e a döntésedet a jogviszonyváltás, és ha igen, hogyan?

Nem, a felmondásom után érkeztek a hírek a témában.

Mit tanácsolnál a munkahelyi vezetődnek, min változtasson, hogy meg tudja tartani a munkatársakat?

Egyrészt nagyon fontos egy munkavállalónak azt éreznie, hogy a főnöke nem ignorálja az ő problémáit. Az teljesen természetes, ha nem tud megoldást találni rá, és ezt megbeszélik, de az, hogy meg sem hallgat, vagy meghallgat, de válasz nélkül kifordul a szobából, esetleg témát vált, számomra elfogadhatatlan.

Továbbá, szakmai elismerésre vágyik a főnökétől egy diplomás múzeumi dolgozó, akit már az egyetemen is elismertek a (férfi) tanárai azért mert okos, precíz, vagy éppen jól ír. Ennélfogva egy női főnök ne kezeljen csupán egy csinos kislánynak, akit mint egy Barbie babát elküldhet egy rendezvényre mosolyogni.

Végezetül, magánéletre a múzeumi dolgozónak is szüksége van, ezért ér véget a munkaidő x óra x perckor, amelyet az esetek nagy részében a főnöknek tiszteletben kéne tartania (nyilvánvalóan az esetenkénti túlóra elkerülhetetlen).


Mi az, ami eredetileg a múzeumba vonzott? Mire számítottál az elején?

Már az egyetem alatt fogalmazódott meg bennem gondolat, hogy egy múzeumban szeretnék dolgozni. Úgy tekintettem rá, mint egy távoli, elérhetetlen, mágikus és eszményi intézményre. Amikor elkezdtem még csak gyakornokként dolgozni ott, egyszerűen rajongtam érte. Minél többet jártam be, annál jobban beszippantott a környezet, amely nyitott volt az ötleteimre, a kreatív gondolataimra. Nem tudtam annál jobb, élvezetesebb hivatást elképzelni magamnak, mint amit végül két évig űztem is.


Mit tanácsolnál ma egy olyan barátodnak, aki tegnap kezdett egy múzeumi szervezetben dolgozni?

A felmondásom utáni hetekben heves, szinte olasz temperamentummal igyekeztem mindenkit, aki valaha a (...) szak közelébe ment lebeszélni arról az ötletről, hogy a jövőben múzeumban akarjon dolgozni.

Később lehiggad tam. A felmondásom fő oka nem maga a múzeum volt, hanem a megromlott közösség, és a főnököm. Más múzeumban más a közösség, és a főnök is. A fizetés valószínűleg mindenhol hasonló, így amennyiben valaki ezzel együtt tud élni (és túlélni), akkor annak ma már ajánlom a múzeumi munkavállalást.

Mi az, ami hiányozni fog a múzeumból?

(...) Akinek programot tartottam és dolgoztam ki. A felmondásom után a szívem szakadt meg, hogy többet nem kalauzolhatom el őket egy-egy (...) (izgalmas területre ).


A fenti válaszokra vonatkozó szervezetfejlesztési reflexiót itt olvashatod.

Te is kiléptél a múzeumból, vagy ismersz olyat, aki nemrég hagyta ott múzeumi munkahelyét? Válaszolj Te is a kérdésekre 2021. január 11-ig ezen az űrlapon keresztül!

428 megtekintés0 hozzászólás
 
  • Facebook
  • YouTube

©2018 by Open History. Proudly created with Wix.com