©2018 by Open History. Proudly created with Wix.com

 
  • Bayer Árpi

Komplex oktató játék pár óra alatt

Ülünk a lépcsőn a zsoboki gyerekotthon előtt. Azért itt, mert ide kihallatszik, ahogy Márk, az egyik idősebb fiú a magára zárt díszteremben zongorázik, Andi meg mellettem ül és nézi a monitort. Véget ért a játék, a célt úgy értük el, hogy nem értük el. „Még játszunk majd ilyent?” – kérdezi az egyik kislány mellettem. A játékosítás működik. Gondolatban (és írásban) értékelem a délelőttöt.


Tegnap, a második nap délutánján volt a négy napos tábor mélypontja. Önmagában is kihívás 6-16 év közötti gyerekeknek közös programot csinálni, a létszám is folyamatosan változik. Összeverekedtek egy kicsit, nehezen voltak kezelhetőek, nem volt egyszerű. Mára mozgósabb, több energiát igénylő játékot szerettünk volna, így született meg az eredeti terveket részben átdolgozva a 19. százados kereskedőjáték ötlete. Az egyik alapgondolat az volt, hogy ha már van pisztáciánk, használjuk valamire a héját, miután megesszük.

Így készül a játékpénz: a pisztácia bemutatása, aminek a héja lesz hamarosan a pénz

Négy nagyobb segítő volt a csapatból: Kolozsvár és Bánffyhunyad városokat, Zsobok és Sztána falvakat jelenítették meg. A városokban könyvet és gyógyszert, a falvakban húst, gabonát és követ lehetett venni. Előre megszabtuk az árakat, de aztán a települések önállósították magukat.


A játékban végigszáguldottunk a 19. századi Kolozs megyén, mind a hat időszakban két nagy céllal, amit közadakozásból (csoportos küldetés) kellett elérni: egyet Zsobokon, egyet Kolozsváron. Így került sor a szabadságharc támogatására, a zsoboki templom újjáépítésére, Kolozsváron pedig színházépítésre (1821) és egyetemalapításra (1871).


Az egyik település "piacterén"

A program pénzveréssel kezdődött: hoztunk egy nagy zsák pisztáciát, amit meg kellett enni, hogy a héját aztán pénzként hasznosíthassuk. (A többi nyersanyag kis cédulákra került.) Ez után indult a játék a kertben: a kör elején kihirdettük, hogy mi a kör célja, pár mondatban képet kaptak a történelmi helyzetről, és meghatároztuk, hogy milyen nyersanyagokat kell összegyűjteni. Aztán volt tíz perc ennek a megvalósítására.


Az egyik fontos tapasztalat, hogy elég volt az erőforrásokat bedobni a rendszerbe, és elindult a kereskedés: a városok elfoglalták a helyeiket, a pisztáciahéj kézben volt már, és így a cél is alig érdekelte a játékosokat. Önmagában a vétel, eladás lehetősége elég motiváló erővel bírt. Más közegben könnyen alakulhat tapasztalat is, de ebben az esetben ez nagyon ment.


Megy a kereskedés

A legnagyobb félelmem az volt, hogy a saját erőforrásaikból nehezen fognak a közösbe adni, ezért az kapott néhány szem pisztáciát, aki adakozott a köz javára. Egyéni győztest nem is hirdettünk, a kooperatív vonalat szerettük volna kiemelni. És ez rettentően működött.


Közös munka

A körök végén aztán igazi vásári hangulat alakult ki. Csak úgy záporoztak az adományok, és amikor a bejelentettem, hogy elkészült a zsoboki iskola, vagy újjáépült a falu a tűzvész után, igazi üdvrivalgás tört ki. Kolozsvárra egy fokkal nehezebb volt összegyűjteni minden adományt: sokkal erősebbnek bizonyult az, hogy a saját falujuknak, lakókörnyezetüknek adnak, mint a közeli város fejlesztése. De persze olyan is akadt, aki bőséges adományokkal segítette Kolozsvárt. Olyan célokat sikerült találni, ami érzelmileg is bevonta a résztvevőket, az egyéni teljesítményt pedig az adakozókedv mértéke határozta meg.


Amíg az előtérben mérleget von Sztána, a háttérben közadakozásból fejlődik Kolozsvár és Zsobok

A játék végére egy lelkes keménymag maradt, a külső szemlélő számára valószínűleg kaotikus környezetben pedig kijöttek a játék hibái. A települések célját például nem határoztuk meg, ők is játszani akartak, de erre nem volt igazán lehetőség. Ezt részben kárpótolták a Zsobokon és Kolozsváron megvalósuló fejlesztések, vagy a begyűjtött pénz. De csak részben: Sztána elkezdett bődületes mennyiségű nyersanyagot gyártani, és azt ingyen felajánlani a játékosoknak a kör célja érdekében, Bánffyhunyad pedig hangosan követelte, hogy ne hagyjuk ki a fejlesztésekből. A lemorzsolódást pedig részben az egyéni célok hiánya is magyarázhatja: ha a közös célt nélkülem is elérjük, akkor miért dolgozzak?


A végső mérleg: minden fejlesztés megvalósult, a zacskóban a pénz, a cetliken a nyersanyagok.

Ez a játék még masszívan fejleszthető. Pár óra alatt raktuk össze, láthatóan messze is van a tökéletestől. A célcsoport nagy részének azonban bejött: pozitív reakciókat kaptunk rá azoktól, akik végigjátszották. (A játék önkéntes, a lemorzsolódás ebben a környezetben nem kudarc számomra, hanem természetes jelenség és fejlődési lehetőség.) Küzdöttek egy közös célért, a siker pedig az volt, hogy adnak a sajátjukból. Sokaknak csúcsélményként maradt meg a táborból.


Oktató játékokról gondolkodunk, fejlesztjük magunkat online és élőben a Múzeumi Játékmustra csoportban. Csatlakozz te is ide kattintva!