• Bayer Árpi

Mit tanulhatunk a videójátékokból? Superbetter olvasónapló 2.

Szerintem erre két bevett válasz van csípőből:


A, - Nyilvánvalóan semmit.

B, - Öhm... (Fejvakarással kiegészítve)


Elsőre nehéz is erre válaszolni. A játék célja a szórakozás, a szórakoztatás. Az, hogy jól érezzük magunkat benne. És különösen igaz ez a videójátékokra, beleértve az összes digitális játékot az Angry Birds-től az Aknakeresőn át a Witcher-ig. A jó játék, nem azt jelenti, hogy megtanultál valamit hanem azt, hogy jól érezted tevékenység közben.


De mégis mit tanulunk belőlük? Valamilyen módon befolyásolnak, a játékok hatása alá kerülünk. Hogyan fejlesztenek minket a játékon kívüli életben?


Az egyik hatás, ami talán neked is eszedbe jut, az az, hogy függővé válhatsz a videójátékoktól. Ha nem te játszol a játékkal, hanem a játék szórakozik veled. Itt (még) ezt nem járja körül Jane McGonigall. (Később aztán igen, eljutunk majd ahhoz a fejezethez is!)


Gyógyulás játékkal


Bemutatott viszont olyan helyzeteket, ahol játékok sokat segítettek traumák feldolgozásában, gyógyulási folyamatokban, vagy akárcsak a cigarettáról való leszokásban. Ezen keresztül pedig ténylegesen tanítottak valamit a mindennapi életben.


Elsőként magának fejlesztett gyógyyító céllal játékot.

2009 nyarán beütötte a fejét, agyrázkódást kapott, ami nem regenerálódott rendesen: harminc nap után is hányingere volt, szédült, fájt a feje, és nem tudott pár percnél hosszabban írni vagy olvasni. Mindezt pedig nem tudta kommunikálni a környezetének, depressziós lett.


Az orvos azt mondta, hogy kerülni kell mindent, ami előhozza a tüneteket. Tehát

tilos olvasni, futni, videójátékozni, dolgozni, emailezni, alkoholt vagy koffenint fogyasztani. "Más szóval nincs értelme élni." - válaszolt a könyv szerint az orvosnak Jane.

Ebből az állapotból jött ki úgy, hogy játékként kezdte el kezelni a helyzetét. A mindennapi életben megjelenő kihívásokat egy játékos keretbe ágyazta, amihez az első lépése az volt, választott magának egy titkos identitást (Jane, the concussion slayer - kb. Jane, az agyrázkódás-mészáros), és felhívta a testvérét, hogy legyen a szövetségese a játékban. Innen indult a játéktervezés - saját magának.


Ez a játék segített neki abban, hogy felépüljön, hogy újra normális életet tudjon élni. És ezt a játékot továbbfejlesztve hozta létre a SuperBettert.


Trauma után növekedés


A történetből talán érthető, hogy a könyvben egészen sok szó esik a tarumák feldolgozásáról. A poszttreumás stresszt talán nem kell bemutatni: ezzel gyakrabban találkozunk, többen ismerjük. De kevesebb szó esik arról, számomra legalábbis új volt, hogy létezik poszttraumás növekedés (post-ecstatic growth) is. Ezt Jane esetében a játék váltotta ki, de van, akire egyszerűen így hat trauma: erősebbnek és boldogabbnak érzik magukat. Tisztábban látják életük céljait és ennek megfelelően kezdenek el működni.


Úgy képzelem el, hogy megtapasztalnák azt, hogy az élet múlandó, akkor éljünk úgy, hogy ne kelljen megbánni semmit a végén. Nos, ez a gondolkodásmód nagyon hasonlít ahhoz, amit a játékok során megtapasztalunk. Nézzük, mit is jelent ez!


  1. Kihívás-mindset. Problémák és fenyegetések helyett megoldandó kihívások vannak előttünk.

  2. Arra törekszünk, ami erősebbé és pozitívabbá tesz. Gyűjtjük a jó lapokat és a bónuszokat, a valóságban pedig keressük a lehetőséget a feltöltődésre.

  3. Pszichológiai rugalmasságra törekszünk. A sikertelenség vagy a rossz tapasztalat is erősebbé, rutinosabbá tesz, és közelebb visz a nagy cél eléréséhez.

  4. Folyamatosan haladunk előre. Lehet, hogy kis lépésekkel, de minden nap a célunk felé törekszünk.

  5. Ápoljuk a kapcsolatainkat. Szövetségeseket és barátokat szerzünk.

  6. Te vagy a főhős. A Te történetedről szól, amit csinálsz, Te vagy a Kiválasztott.

  7. A jó eredményre koncentrálunk. A kis siker is siker, aminek örülhetünk.


Na, ezt például tanulhatjuk a videójátékokból! Gondolkodásmódot, ahogy a kihívásokkal megküzdünk. (Meg persze csomó minden mást, amiről még lesz szó.)


A kérdés csak az, hogy tudsz-e azzal a hozzáállással megtartani egy órát, ahogy megnyitod a pasziánszt gépen? Vagy sikerül-e úgy gondolni egy program megszervezésére, ahogy egy játékban a következő szint elérésére?


A könyv ebben is segít: itt kezd el játékká válni, összemosódik az olvasás és a játék. Feladatot ad, kérdez, és jutalmaz - sokszor egyszerűen csak gratulál. Játékosítva van az olvasás. A kihívások pedig ahhoz kapcsolódnak, amit a könyv borítója is ígért: fizikai, mentális, érzelmi és szociális ellenállóképességet fejleszt.


De miért is magyarázom én, amikor maga Jane McGonigal is elmagyarázhatja? Érdemes rászánni az időt, és kipróbálni a feladatokat, amiket ad!

(Van magyar felirat a videóhoz - nyisd meg új ablakban, ha itt nem tudod aktiválni!)


A gondolkodásmódot, ahogy benne vagyunk a játékban eltanulhatjuk a játékokból. Ez persze még mindig csak a felület kapargatása: éppen, hogy túljutottunk a bevezetőn. Innen három irányba mehet tovább az utad:


A, Várod az Olvasónapló következő fejezetét. (Itt tudsz feliratkozni az emailes értesítőre.)

B, Ha még több tudást szeretnél játékokról, és hozzá is szeretnél szólni, csatlakozz a Múzeumi Játékmustra Csoporthoz!

C, Készíts saját oktató játékot! Indul egy képzésünk, aminek a keretében módszertant is kapsz játéktervezéshez. Tudj meg többet és kattints: Útikalauz Játéktervezéshez



62 megtekintés
 
  • Facebook
  • YouTube

©2018 by Open History. Proudly created with Wix.com